Gonoszabb

Nem nagyon tudom, hol kezdjem, és kedvem se nagyon van semmihez, de egyre hosszabb azok listája kik azzal próbálnak segíteni, hogy:

„Csongor, én megmondtam” erre csak annyit tudnék válaszolni, és válaszolok:

“Anyád hogy van?”

Pont ez az, amit nem szeretnék hallani, mégsem érti meg senki. És csodálkoztok, ha az embernek tele van a töke. Elég a Rappelésből.

Szeretném, ha csak segíteni szeretnétek. De a fenébe is, én így segítettem? Szemrehányás, szerintem, nem segíthet csak fokozni a feszültséget.

Csoda, az hogy nekem is vannak rossz „szesszióim”? Eddig is voltak, de senki nem vette észre. Most se vennétek, csak most kicsit jobban szocializálódtam, és így elkerülhetetlen, hiszen soha nem vagyok egyedül. Ez sokszor nagyon is jó dolog, de egyszer csak megtelik a hócipő. És csak telik, csak telik.

Ha Gonoszabb lennék, azt kérdezném, hol vannak az álmok? Tervek? Fenébe, azért mégis csak jó az erőszak? Jobb, ha van valaki aki, kitart melletted az almaidért?

Jó is, de jobb az, ha egyedül is sikerül, hiszen barátok, vagy ilyen magamfajták nem lesznek mindig ott, hogy az ebédlőben, vagy Messengeren, vagy kint a parkban, a Marósparton horgászás közben, stb. ki követeljék, rád erőszakolyak a valóságot. És felébresszék benned az általad meggyilkolt reményt, álmokat. Hogy majd az almokból tervek legyenek, tervekből pedig a holnap.