Change, Hope, Believe

Létezik egy érdekes ember, aki emberek millióit győzte meg arról, hogy egy szebb jövőben higgyenek. Azt mondta mindig hogy, “Change, Hope, Believe…”

A dolgok természetből adódóan nem jönnek maguktól. Így működik a világ, mindenért dolgozni kell, és esélyt kell adni neki. A jó dolgok soha nem jönnek maguktól, és ha mégis semmi kiváltó ok nélkül jönnek, akkor biztos lehet benne az ember, hogy az érzelmei játszanak vele. Hamis az, amikor alap nélkül azt állítjuk, hogy szeretünk valakit, átverjük magunkat, ugyanis az illúzióba vagyunk szerelmes, és ábrándba, ami csak a fejünkben létezik.

Szerintem nem lehetséges valakit szeretni azért mert “…megtetszett”, mert “bejön”, ez nem szeretet, ez ösztön. Mindig is azt hittem, hogy ahhoz hogy valakit szeress, egyszer keresztül kell menjél vele egy csomó dolgon. Legyen valami ami hozzá köt, legyenek olyan dolgok, amiket érted tett meg és te érte tettél meg. Kötődjél hozzája, legyen közös alap. Én más szerelemformát nem ismerek és nem fogadok el. A többi “megláttam és nagyon megtetszett” vagy “bejön első látásra” nem szerelemforma, hanem ahogyan mondtam, ösztön. Az emberben több is van az ösztönnél, és nagyon nehéz ezt előnybe helyezni az ösztönök felett.

Az emberek mindig változásra vágynak, amikor nem mennek jól a dolgok ….”change”. Remélik, hogy majd jobb lesz….”hope”. De egy dolgot mulasztanak megtenni…..”believe”….hinni. Nem hisznek benne. Nagyon sokat töprengtem, hogy miért nem. Észrevettem, hogy startból az emberek elvárják a jót, anélkül hogy valamit tegyenek is érte. Elvárják, hogy magától jöjjön minden, és már startból minden jó legyen. Képtelenek küzdeni érte, képtelenek türelmesek lenni, esélyt adni a változásra. És pont ezért nem sikerülnek ezek a dolgok soha, pont ezért szív az ember annyit, mert amikor kényelmetlen számára valami, annak ellenére hogy törekedjen, hogy jobb legyen, más legyen, inkább a rövidebb és erőfeszítés mentes utat választja….elmegy….feladja.

Nagyon idegesít, amikor az emberek mindent feltálalva várnak el. Elvárják, hogy a másik átalakuljon, fejődjön, és majd akkor elfogadják, de ők nem mernének belesegíteni. Késztermék kell mindenkinek, talán azért, mert lusták az emberek küzdeni. A szomorú valóság az, hogy nem jön a késztermék. Az ember önmagában nem képes úgy átalakulni, hogy a másiknak megfeleljen, ez csak segítséggel lehetséges…..”believe”….hinni a másikban, és kitartó lenni önmagaddal szemben is, még ha nehezedre esik is.

Én egy kapcsolatformában nem hiszek, és soha nem is fogok hinni. Abban, amikor minden már startból rendben van. Mikor már egyből a két személy egymásnak megfelel. Az ilyesmi mindig zsákutcában végződik, ugyanis senki sem törekedett annak érdekében, hogy a másiknak megfeleljen (nem, nem képmutatásról, vagy önmegtagadásról van itt szó), a másikhoz igazodjon, megismerje a gondolkodásmódját, fejlődjön. Ellenben, amikor a két ember egymást alakítja és formálja, akkor az ilyen kapcsolat örökké tartó, ugyanis a te termékedet csodálhatod, a kitartásod és a munkád gyümölcsét, nem pedig egy készen megvásárolt fogyasztási cikket. Az ember mindig is jobban szerette a saját keze által teremtett dolgokat, mint a készen kapottakat.

A probléma szerintem, ott van, hogy az emberek annyira egoisták lettek, hogy elvárják, hogy startból minden jó legyen, azért hogy boldogak lehessenek. Ilyenkor nagyon ideges leszek és jön, hogy kiáltsam, hogy “ébredjetek már fel a fenébe bele, küzdjetek és harcoljatok, mert semmit sem kaptok készen.” Nem lenne igazságos. Mindent ki kell érdemelni és meg kell harcolni. Nagyon felhúz, hogy nem képesek az emberek hinni és kitartani.

Őszintén, én nagyon örvendek annak a ténynek, hogy lényegébe soha nem voltam startból szerelmes valakibe. Soha nem kedveltem valakit, meg azért mert “olyan amilyen”, mindig is csak akkor, ha valami közös dolog kötött össze. Olyan dolog, ami közösen alakult ki. Olyan dolog, ami azért jött létre, mert ott volt melletted az a másik személy. Én csak ilyenkor tudom elkötelezettnek érezni magamat valaki iránt és kb. ez is, magyarázza azt, hogy így lehetséges az, hogy 21 év alatt lényegében csak 1-2 személyt kedveltem meg igazán, sőt, kezdetben még antipatikusak is voltak, addig, amíg nem lett valami közös élményünk, közös termékünk ( még ha lehet sajnos csak az én részemről egyedül.)

……emberek…..ébredjetek fel, és küzdjetek, még ha az elején erőltetettnek tűnne. Küzdjetek az illúziótok megvalósításában, mert nem fog jönni magától. Adjatok esélyt, de nem a másiknak arra hogy bemutassa önmagát és megváltozzon, hanem önmagatoknak, hogy kitartóak legyetek a másik személy mellett és küzdjetek érte, azért hogy olyan legyen amilyennek elképzelnétek az ideálotokat……

A szerelem két emberből áll…..tehát mind a két ember felelősége kellene legyen az ideális helyzet kialakítása. Soha nem elég, ha csak az egyik ember küzd a változásért azért, hogy bebizonyítson valamit.

Felejtsük a hódításokat és a bizonyításokat. A szerelem egy közös munka terméke…….csak így lehet valaminek közös gyümölcse….

by Miklós Zoltán