Jákob, a vendég

Az inasunk Norbi pont az ebédet tálalta szerény otthonunkban, amikor megérkezet Lehel.

Nagyon izgatott volt, pontosabban nem tudott leállni a röhögésből, csak nézet minket, mi meg kíváncsian vártuk, hogy elmondja, mi a fenne történt.

Az evés már javában fojt, amikor megemberelte magát és elkezdte mesélni, hogy:

- Szombaton, amig mi május elsejéztünk, Jákob eltávozott az élők közül.

- Jó, de mi a fenne olyan humoros? Csak nem egy hajszáltól fulladót meg, ebéd közben?

- És ki a fene ez a Jákob? Ismerem? – kérdeztem türelmetlenül közben csúnyán nézve Norbira, mintha az ebédel lenne valami gond.

- Jákob az egyik szobatársam bátya VOLT, ki szombat este későn hunyt el. – felelte Lehel

- És? – kérdeztük Robival mérgesen, és Norbi fejéhez vágtam a tányér levest

- Jól van, na, a lényeg hogy nagyon késő volt és nem volt hova vinni Jákobot.

- Lehel, vagy a lényegre térsz, vagy Norbihoz vágom a monitorom is.

- Nem volt hova vinni, és felhozták a bentlakásba, és az én ágyamba tartották reggelig.

- Kamu, a szobatársak, a kapus? Lehel légy már egy kicsit komoly.

Sajnos az volt, és kirázott a hideg, amikor rá jöttünk, hogy nem csak egy vicc.

A kapus elfogadta a csúszós, csúszó pénzt, a szobatársaktól pedig megkérdezték, így:

Fiúk, felhozhatok egy csomagot? – válasz: Persze, a te szobád is.

Nem tudtam, sírjak e vagy kacagjak, néztem Lehelt, Robinak az étvágya elment, Ö is nézte Lehelt, Norbi a komornyik is nézte Lehelt, Jákob is nézte Lehelt, amire Lehel csak annyit szolt:

- És még egy francos képet se készítettek, hogy ki tegyük a Hi5-re. A Szemetek.

(Figyelem, az egyedüli kitalált személy, az Norbi és nem Jákob. Ezt holt komolyan írom. He He)