Rég írtam már, de úgy éreztem, hogy ezt nem hagyhatom ki. Van, amikor az ember azt kívánja, hogy bárcsak bezárkózhatna, eltűnhetne, nem létezne. Az utóbbi időben sokszor vágytam erre, de sehogy sem sikerült. Álmodtam én zárt rétről, erdő mélyén napfénnyel és madarak énekével, csak sehogy sem akart eljönni, mindaddig, míg meg nem ismertem Őt.
Soha nem volt csend, soha nem éreztem olyan nyugodtnak magam, mint amikor Vele vagyok. A gondolataim nem zavarnak, nincs kavalkád, rendszereződnek, mintha egy könyvtári manó rendezne az éjjel csendjében a könyveket. Furcsa, furcsa, hogy hallgatok, hogy nem vágyok beszélni. Ha mégis beszélnék, nem látom úgy, hogy értelmetlen lenne, meghallgatásra talál szavam, és ekkor megérint. Megérint a gondolat, hogy nem vagyok egyedül, hogy számit a szavam valakinek, számit az, hogy mit szeretek, de félek. Olvas bennem, mint még senki más, tudja, ha valami nyomaszt, tudja, ha valamire mindennél jobban vágyok, de soha nem mondom, nem árulom el magam. Megszoktam, hogy vezetek, nem hogy engem vezetnek, ez így nem lesz jó, gyenge vagyok. Utálok gyengének lenni! Nem akarok veszíteni!
De itt nincs szó veszteségről, itt nincs szó elnyomásról. Miközben gondolataim így hadakoznak Ő megcsókol és én feleszmélek: ez egyenlőség, akarat és beláthatatlan. Beláthatatlan, mert mintha megfordult volna a föld, nem én olvasok az emberekben, hanem Ő bennem, elveszítem az erőmet, a képességem, az egyetlen fegyverem. Lefegyverez, mikor másodszor is megcsókol, ajkai égetnek, fáj, hogy ennyire gyenge vagyok, de Ő felemel. Gyengeségemben kitátom számat és beszélek, őszinte vagyok és szemeiben látni amint megért, milyen érdekes még sosem láttam ilyent, hogy szavaim, amint gondolataimban megformálódnak és ajkaim kiejtik olyan fülekre találnak, amelyet nem csak érdekel, meg is érti. Ekkor rájövők, hogy nem vagyok gyenge, hangom van és hatása is, hatással vagyok rá.
Kötözetlen szárnyalok és mégis visszatérek a menedékre, a melegbe, mert mindennek van értelme. Tudtam én ezt, de hogy magyarázd el valakinek, hogy mindennek van értelme? Mindenkinek kell valaki, egy társ, aki ráébreszti arra, ami benne rejlik, de ő nem láthatja, kiegészíti és együtt szárnyalnak.
Mint valami élettelen robot jársz ezen a földön, de feleszmélsz, és Ember leszel, abban a pillanatban, mikor eljön Ő, aki mindent lát benned, aki feltételek nélkül melléd áll, ha törik, ha szakad, magányban és mélypontban, szép napokban, vesztes harcban. És ami a legjobb, ez mind kölcsönős, a hála, hogy egymásra találtatok. Az Út amit addig végigjártál, van értelme, tanultál szeretni, gyűlölni, szenvedni és talán könyörögni, de ezekre nincs szükség többé, mert minden jön magától és mindenben egymás mellett állhattok.
0 megjegyzes:
Megjegyzés küldése