Péntek reggel volt.Tusolni mentem (Juliával) és nagyon sok ember jött ,gondolkoztam miért pont most ,de aztán eszembe jutott , hogy Kárpátia koncert lesz este .Tusolás után már a Nagy Színpad előtt állt a Csapat ,persze a reggelit nem hagytuk ki . A napi feladat az volt , hogy 10 erős csapattag felkellet szaladjon egy dombra egy Orange telefon toronyig, ahol az első három csapat a nevüket egy odakötözött markerrel kellet felirják és egy akármilyen minőségű fotó is kellett amivel mind ezt bizonyitani tudtuk. Nekünk meg is volt már a tiz erős ember és már indulásra készen álltak . Isti elsőnek ért vissza nagyon büszkék voltunk (vagyunk) rá. Persze a művész sátorba a csoportfoglalkozásokat nem hagyhattuk ki . Nem telt el kis idő, megérkezett Timi. Én nagyon vártam már hisz nem ismertem eddig. Folytatja Timea...
Irta: Nagy Aliz
Reggel, mint edig minden nyári napon fel sem akartam kelni. De a gondolat, hogy autóba ülhetek és mehetek a városba megnyugtatott. Kimegyek és anyum fogad a kérdéssel: „Mikor indulunk Gyergyóba?”. Gondoltam nem hallok jól, ezért megrántottam a vállamat, leültem kávézni és akkor érkezik apum ugyanezzel a kérdéssel. Lassan megbolondulok ebben a házban... Majd eszembe jutott, hogy mivel töltöttem a tegnap estét. Számitógép, fülhallgató, Beatrice, Kárpátia és olvasgattam neten. Mint mindig dúdolgattam a dalokat és ahogy észreveszem a szüleim figyelmét ez nem kerülte el. „Szedd össze magad, pakkolj, mert a koncertre sem érünk fel!” Nem kellett kétszer mondani, kaja, innivaló, amit kaptam. Persze Csongornak nagy boldogan bejeletettem már, hogy végül csak feljövök.
Hosszú volt az út, de még hosszabb, mikor kiszálltam az autóból a táborbejáratnál, nem tudtam hinni a szemeimnek, hogy itt vagyok. Telefon a kezemben, amikor letámad egy csaj, hogy Csongor küldte, biztos én vagyok Timi, jöjjek, mert várnak. A jegyárusnál Csongor és János vártak. Szorongás, öröm, minden erős érzelem ami megférhet egy olyan kicsi emberben, mint én megvolt. Nem tudtam mit mondjak, hova nézzek, a szájam be nem állt. Miután a reszkető kezemre valahogy ráragasztották a napi belépőt elindultunk a sátrak fele. Nagy ölelkezés, csók, csak Jánost sajnálom, aki persze ki is fejezte elégedetlenségét, hogy a sátor még pár lépésre van.
Úgy éreztem magam, mint a kisgyermek az első nap az iskolában. Új emberek, gondolatok, egyéniségek és én szerény, szégyenlős ember lévén féltem az itéletektől. Mint kiderült Csongor, ahogy hallotta, hogy jövök Alizt kirakta a saját sátrából, ezért persze már el is ejtettem egy bocsánatot neki az első találkozásnál. A sátor előtt bemutatkozás, én pedig alig vártam, hogy már elbújhassak, hogy kifújjam magam, hogy végre ezen is túllettem. Csendes beszélgetések, viccek és szivatások társaságában telt a délután. Jön a Kárpátia koncert, mindenki felkészült már.
Nagy meglepetés ért viszont, mikor beindult a zene és a kezdetleges tömeg nem a Kárpátiát köszönthette, hanem az Ezüst Patak együttest. A csalódását többszörösen kifejező Csongor még ráadásul egy cdvel ment haza. A sok „Ne ide, ne ide!”, az integetést féreértve az énekes pont feléje dobta a lemezt és persze ő miután kifogta gyorsan el is tette, hogy nehogy leüssék. Azzal tűztünk a sátrakhoz, hogy eltegye a szerzeményt. Mire visszamentünk meggyűlt a tömeg, de a Kárpátia még sehol se volt. Hát akkor sörözünk, a csapat elveszett, a lányok sehol, Géza, Csongor és én. Hiába győzködtem őket, hogy menjenek tombolni, én maradok oldalt, Csongor nem akart menni. De, mint később kiderült, nem bánta meg, és én ennél jobbnak egy koncertet sem tudtam volna elképzelni.
A koncert csendesen indult, én közben körbetekintettem és olyant láttam, ami szerintem egyedi. Minden korosztály, fiatalok, idősek, babakocsi, lányok, fiúk és látszott rajtuk, hogy mind idetartoznak, hogy egy közösség. Melegedni kezdtem, és a lábam lassan átvette a ritmust, a dobszólok, gitárhang és kezdődhet a buli. Mire észrevettem magam, már ugrándoztunk, fejrázás, léggitár és óriási vigyorok. A társaságunk megbővült, előkerült Alizzal együtt még pár Szabad Madár. Elől csendesen ingadozó emberek, hátul is, mindenki minket nézett, de kit érdekelt? Bulizni jöttünk, úgyhogy mindent bele! Azt hiszem, hogy a vigyor arcomat nem igazán hagyta el.
„Oh-ho-ooo, Mint eldobott kő, száll a szó, Oh-ho-ooo, Csak egy igaz út járható” teli torokból, azért adta Isten az erőt nekünk. Lassan enyhűltünk, lassú dallamok, telihold, énekeltem, ahogy birtam, miközben Csongor hangja csenget fülembe. Egy pillanatban éreztem, hogy Csongor megszorit és akkor zengett ajkaimról a Tábori posta dalszövege. Nem tudom, hogy hányan lehettünk, de egymást karolva ugraltunk és halkan dúdoltunk. Vége lett, mármint aki nem tudta, persze jött a visszatapsolás és kezdődött a tombolás a javából. „Reggel úgy ébredtem, hogy szeretlek, évek óta téged kereslek”, a boldogságtól énekelni is alig tudtam, de az arcom vöröslött, mikor Csongor szemeibe néztem és hallgattam, hogy ilyen szép lány nincs is talán, és testem tűzzel volt tele. De ne feledjük, hogy „Lesz még motoros, lesz még gyalogos honvéd Vásárhelyen.” „Ott járnak a Sopron fölött”, majd „Zengjetek a Kárpátok”, hát ilyen közönséggel biztos megrezzentek. Árpád vezér hangja csendült újra, hogy másé lett hazánk. „Oly időket élünk, hogy elég egy szikra, És az egész országot lángtenger borítja.”, és szálltak a Szabad Madarak, meg a magyarság, bilincsbe többé minket senki se zár.
Irta: Timea
A jó magyar pálinka meg az Isten meghozta az emberek kedvét, hisz bömböltek a hangszórók és mindenki jól érezte magát, még az ég is kitisztúlt Gyergyó felett. Nem feledtünk el semmit, hisz Erdélz szabad, és szabad marad... és a honvéd nem pihen, nem hagyjuk el soha az Istent és hazát. A Székely himnusz csodálatos volt ahogy mindenki énekelt, a magas és mély hangok összeforrtak és hallottam, hogy mennyire is összetartozunk mi mind, magyarok, és mégse vagyunk elég erősek, egy könnycsepp folyt végig az arcomon, pedig annyira erőlkodtem, hogy ne follyon egy se.
Irta: Nagy Aliz
Folytatódik…
0 megjegyzes:
Megjegyzés küldése