Fuldoklom az emberiség szennyében,
Görcsösen szorongok a teremtés értelmében.
Hitemet áldozom az ősmagyar virtusáért,
Tehetetlenségemet érzem a világ megváltásáért.
Zöldfülű vagyok az élet medrében,
Tanácstalan a fennmaradás lényegében.
Mégis kiállok, szavaimat kiáltom,
S gondolataimat vetem Földünk végtelenjébe.
Mondhatnám, hogy különc vagyok,
Mondhatnám, hogy bolond vagyok.
A sorsom az, mely eldönti ki is vagyok,
Mely megmondja miért vagyok.
0 megjegyzes:
Megjegyzés küldése