
Az élet csónakja kikötve áll
a túlsó parton,
ahol a Paradicsom virágzik.
Hívogatom:
Jöjj erre, vigyél át, kérlek!
De nem szól, csupán némán áll.
Arcomon könnycsepp honol,
kezem nyújtom felé,
meg se rezzen, tetszik neki a fájdalmam.
Majdan erőt veszek magamon,
beugrok az élet veszélyei közé,
s gondoltam, keresztül úszok, érte.
Éreztem, hogy valami megváltozott,
felbukkanok a felszínre, s a Paradicsom felé tekintek,
mely méltón eltűnt előlem.
Rájöttem, hogy akaratos voltam,
s menekülni akartam az élet gondjaitól
egy jobb világ felé.
De megtanított arra maga a csónak,
hogy ne fussak el a problémák elől,
mert úgyis utolérnek, előbb vagy utóbb.
0 megjegyzes:
Megjegyzés küldése